40 százalékkal emelkedik szociális ösztöndíj

Mintegy 40 százalékkal emelkedik a felsőoktatási szociális ösztöndíjakra fordítható keret szeptembertől - jelentette be  Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A tárcavezető megállapodást írt alá a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) a szervezet Jövőkép programjáról.

Balog Zoltán elmondta: mostantól évi plusz 2 milliárd forintot fordítanak szociális ösztöndíjakra. Míg eddig 4,2 milliárd jutott ilyen juttatásokra, ezentúl mintegy 6,2 milliárd forintot költenek rá. Hozzátette: ennek a forrását már az idei évi költségvetésben megteremtik. A miniszter hangsúlyozta: a tárca a fiatalokkal együtt dönt az őket érintő kérdésekben. A HÖOK-nak van jövőképe, amit megalkottak, eljuttatták hozzájuk, ezt követően tárgyaltak hosszú hónapokon keresztül arról, mit tartanak megvalósíthatónak belőle, és végül megállapodtak - mondta el.

Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke elmondta: közvetlenül 20-30 ezer fiatal életére lehet hatással a juttatások emelése. Felidézte: fél éve indították a hallgatói konzultációsorozatot, és ennek eredményeként több mint 160 problémát gyűjtöttek össze, amiről azt gondolják, foglalkozni kell vele. Ezután kezdődtek a tárgyalások a tárcával, s már az első hónapok után látták, több államtitkárságot érintenek a kérdések - mondta.

Palkovics László oktatási államtitkár fontosnak tartotta, hogy egyetlen hallgatónak se kelljen azért kiesnie az egyetemről, főiskoláról, mert nem tudja tanulmányait finanszírozni. Hozzátette: az ösztöndíjakat folyamatosan monitorozzák, és ha szükséges, további változtatások is lesznek.

(forrás: kormany.hu)


HÖK Elérhetőség

Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. - Mutifunkciós Épület EHÖK iroda

E-mail: hok@sze.hu

EHÖK elérhetőségek 

Facebook oldal

HÖK Események

ELTE Bartók Béla Énekkarának koncertje 2018. május 25. 19:00 - 20:00
Szenátusi ülés 2018. május 28. 14:00 - 16:00
Nyugdíjas Egyetem Diplomaátadó 2018. június 7. 10:00 - 12:00
Nyári záróvizsga időszak vége a jogász szakon 2018. június 15. 00:00 - 01:00
57. IALB Nemzetközi Konferencia 2018. június 17. 00:00 - 2018. június 21. 23:00
Nyári záróvizsga időszak 2018. június 20. 00:00 - 2018. június 29. 01:00
Diplomaátadó ünnepély-MUK 2018. június 23. 14:00 - 16:00
Szenátusi ülés 2018. június 25. 14:00 - 16:00

Kisház - ÚT 106 (AKIK)

Hallgatói Információs és Szolgáltató Központ

Nyitvatartás:
Hétfő - Csütörtök: 09:00 - 16:00*
Péntek: 09:00 - 14:00*
*ebédszünetben zárva: 12:00-12:30

Szolgatáltatások:

  • információ nyújtás: pályázatokról, támogatásokról
  • diákhitel ügyintézés
  • vonatjegy, vasúti bérlet árusítás
  • GyőrBike ügyintézés
  • Nyomtatás, fénymásolás, scannelés
  • Sportpártolói
  • stb.

További információk

Tanulmányi Osztály fogadási idő

A Központi Tanulmányi Osztályon és a kihelyezett Tanulmányi Osztályokon (AK, MÉK)

 az alábbi fogadási idő érvényes:

TO.SZE.HU

2018. május 2.-31.

kedd 09:00 - 10:00
szerda

09:00 - 10:00
13:00 - 14:00

csütörtök

13:00 - 14:00

Kizárólag Levelező és Távoktatásos hallgatók számára
2018. május 4., 11., 18., 25., péntek 13:00 - 15:00
telefonos ügyfélfogadás

13:00 - 15:00 kedd
08:00 - 10:00 csütörtök 

Térkép