Mérnöktanár (gépészet mechatronika) 1.évfolyam

Tisztelt GIVK HÖK Választási Bizottság!

Ezúton jelentkezem a HÖK által meg hirdetett Hallgatói Képviselő pályázatra.

Mózsik Zsolt vagyok, Osztatlan mérnöktanár szak elsőéves hallgatója. Fél éve már, hogy a HÖK-ben megbízott képviselő lehetek. 

Az elmúlt időszakban számos rendezvényen részt vettem, köztük a HÖK-ös tréningen, ahol megismerkedhettem másokkal és sok dolgot tanultam mit is csinál pontosan egy tag. Szeretek segíteni másoknak és ezért is jelentkezem, hogy képviselhessem hallgatói társaimat és segíteni tudjak nekik. Eddig is igyekeztem a legjobb tudomásom szerint elvégezni a rám kiszabott feladatokat és ezentúl is erre fogok törekedni. 

Aktív tagja vagyok a PlatinA TáncSport Egyesületnek is ahol tánc asszisztensi feladatot látok el és párommal versenyeken indulunk. Segítem a csoportot, bíztatom és motiválom őket a sikerek elérésére. Számos versenyen és fellépésen vettünk részt. 

Szeretnék továbbra is a HÖK csapatához tartozni és az elkövetkezendőkben még többet segíteni és akár további feladatokat ellátni.

 

                                                                                                                               Tisztelettel: Mózsik Zsolt

Győr, 2016. március 25.
 

Oroszlány Erik vagyok, 1996. július 25-én születtem Győrben. Jelenleg is itt élek.

Az elemi iskolát, illetve a gimnáziumot  2003-tól 2015-ig a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda intézményében végeztem. Angol nyelvből 2014-ben tettem sikeres középfokú nyelvvizsgát. Ezenkívül alapfokú társalgási szinten beszélek németül is.

Az érettségi vizsgák teljesítése után már akadálytalanul tudtam jelentkezni a Széchenyi István egyetem mérnöktanár szakára, ahova felvételt is nyertem.

Középiskolában ugyan nem voltam Diák Önkormányzati képviselő, de  szívesen segítek másoknak, vagy végzek el rám bízott feladatokat, szervezési munkákat, amik a környezetem számára hasznosak. Ez megnyilvánult a középiskolában abban, hogy különböző osztályszintű feladatok elvégzését vállaltam el, de baráti társaságunk számára is több rendezvényt szerveztem.

A Hallgatói Önkormányzat tagjaként szívesen, és tőlem telhetően képviselném diáktársaimat, és mérnöktanári szakomat.

AKIK

Az Alumni, Karrier és Információs Központ

Hétfőtől Csütörtökig 08:00 és 16:00 óra,
Pénteken 08:00 és 14:00 óra között

érhető el az érdeklődők számára.

A Központban hallgatói ügyintézésre, karrier és öregdiák tevékenységekre, valamint egyéb szolgáltatások igénybevételére is lehetőség van.

További információk

Elérhetőség

Cím: Multifunkciós Épület, 9026 Győr Egyetem tér 1.
Tel: +36 (96) 503-440
E-mail: hok@sze.hu

Térkép

Mikulásnap 2017. december 12.
Nyugdíjas Egyetem Mosonmagyaróvár (4. előadás) 2017. december 14. 16:00 - 18:00
Téli ünnepi nyitvatartási rend 2017. december 23. - 2018. január 1.