Mérnökinformatika Bsc 1.évfolyam

Boda Andrásnak hívnak, elsőéves mérnökinformatikus hallgató vagyok. Csolnokon lakom. Esztergomban a Dobó Katalin Gimnáziumban érettségiztem. Már ott is sokat tettem diákönkormányzatosként a diákokért.

Aktívan részt veszek az egyetem életében, mióta ide járok.

A Hallgatói Önkormányzatba 2015 őszén léptem be. Már az első napokban elhatároztam, jelentkezek a HÖK-be, amit azóta sem bántam meg. Rengeteg új embert ismerhettem meg ezáltal.

Amióta az önkormányzat tagja vagyok, segítettem a rendezvények lebonyolításában (pl.: szakestély, bográcsozás) és a hallgatói ügyekkel kapcsolatok dolgokban (pl.: szociális támogatás).

Célom, hogy a hallgatók bizalommal forduljanak hozzám és segíthessek nekik.

Köszönettel:
Boda András

Sziasztok!

Gerencsér Kristófnak hívnak, elsőéves mérnökinformatikus hallgató vagyok. Mielőtt az egyetemre kerültem volna a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági középiskolában tanultam informatikát, ezért is választottam a mérnökinformatika szakot.

Ősz óta vagyok tagja a hallgatói önkormányzatnak, és azóta igyekszem aktívan részt venni a feladatokban. Szeretnék hallgató társaim segítségére lenni, és minél több információt megosztani velük.

 

 

Elérhetőség

Email: kristef.g@gmail.com

Sziasztok!

Nagy Alexandra vagyok, elsőéves mérnökinformatikus hallgató. Már a középiskolában számos rendezvény lebonyolításában rész vettem, és tapasztalataimat az egyetemi éveim alatt is bővíteni szeretném, azért jelentkeztem a hallgatói önkormányzatba.

Hogy még inkább társaim segítségére lehessek hallgatói képviselőnek jelentkeztem. Szeretnék minél több embert megismerni, és a hallgatói életbe minél nagyobb betekintést nyerni. 

AKIK

Az Alumni, Karrier és Információs Központ

Hétfőtől Csütörtökig 08:00 és 16:00 óra,
Pénteken 08:00 és 14:00 óra között

érhető el az érdeklődők számára.

A Központban hallgatói ügyintézésre, karrier és öregdiák tevékenységekre, valamint egyéb szolgáltatások igénybevételére is lehetőség van.

További információk

Elérhetőség

Cím: Multifunkciós Épület, 9026 Győr Egyetem tér 1.
Tel: +36 (96) 503-440
E-mail: hok@sze.hu

Térkép

Nyugdíjas Találkozó 2017. november 21. 15:00 - 20:00
Levelezős konzultációs hétvége 2017. november 24. - 2017. november 25.