Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar - ÁNK képviselőjelöltek

Kép Bemutatkozás
 

Papp László (I. évfolyam)

Papp László vagyok első éves agrármérnök hallgató Szombathelyről. Mindig is fontos volt nekem a közösség és a közösségi élet fejlesztése, hogy ne csak hasznosan, hanem önfeledten is teljenek az egyetemista éveink. Képviselőként van lehetőségem tenni ennek érdekében.
 A hallgatói önkormányzatban egy nagyon elhivatott és segítőkész csapatot ismerhettem meg. Az motivál, hogy feltudjak nőni a feladathoz és ne csak részese hanem, szervezője is tudjak lenni ennek a nagyszerű időszaknak, amit úgy hívnak, egyetemi évek.

 

Varju Bianka (II. évfolyam)

A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Környezetgazdálkodási agrármérnöki szakának II. éves (BSc) hallgatója vagyok.
2017 szeptembere óta a Hallgatói Önkormányzat tagja vagyok, mint megbízott hallgatói képviselő. A szervezet által lehetőségem volt részt venni a rendezvények szervezésében, önálló munka teljesítésében, amit nagyon szeretek és a továbbiakban is aktívan tevékenykednék a szervezet tagjaként. Szeretném a hallgatói életet színesebbé tenni és a problémáikon segíteni, hogy az egyetemi életük felejthetetlen legyen.
Hallgató társaim szorgalmas, felelősségteljes, pozitív hozzáállású csapatjátékosként ismernek. Úgy vélem, jó problémamegoldó képességeim is alkalmassá tesznek arra, hogy megválasztott hallgatói képviselő legyek.

 

Szabó Gergely (MSc)

Szabó Gergelynek hívnak. Idén február óta vagyok elsőéves hallgató a növényorvosi szakon. Nagy lelkesedéssel indulok a Hallgatói Képviselő választáson, hogy képviselhessem a hallgatótársaimat és egy fiatalos, kreatív csapat tagja lehessek. A 8 testvérem mellett, mint legidősebb fiúgyermeknek lehetőségem volt a szervezési, koordinációs és kompromisszum készségeimet már kora gyermekkoromtól fejleszteni. Sokáig nem is ismertem, hogy mit jelent a punnyadás.  Szeretem megmozgatni, közösségbe szervezni a körülettem lévő embereket, mert hiszem, hogy az ember elsősorban közösségi lény, és egy jó társaság tudja nyújtani a legtöbb emlékezetes pillanatot.

Elérhetőség

Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. - Mutifunkciós Épület EHÖK iroda

E-mail: hok@sze.hu

EHÖK elérhetőségek 

Facebook oldal

Kisház - ÚT 106 (AKIK)

Hallgatói Információs és Szolgáltató Központ

Nyáron ZÁRVA!
Újra nyitás: augusztus 29.-től!
Nyitvatartás:

Hétfő - Péntek: 09:00 - 14:00*
*ebédszünetben zárva: 12:00-12:30

Szolgatáltatások:

  • információ nyújtás: pályázatokról, támogatásokról
  • diákhitel ügyintézés
  • vonatjegy, vasúti bérlet árusítás
  • GyőrBike ügyintézés
  • Nyomtatás, fénymásolás, scannelés
  • Sportpártolói
  • stb.

További információk

Tanulmányi Osztály fogadási idő

A Központi Tanulmányi Osztályon és a kihelyezett Tanulmányi Osztályokon (AK, MÉK)

 az alábbi fogadási idő érvényes:

2018. augusztus 09-én az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetel.

TO.SZE.HU

Ügyeleti rend: 2018.07.31.-08.17. között csak a
Központi Tanulmányi Osztály tart ügyeletet,
a többi épület zárva lesz.

kedd 08:00 - 12:00
szerda 08:00 - 12:00
csütörtök 08:00 - 12:00

HÖK Események

Munkaszüneti nap 2018. augusztus 20.
Bejelentkezés a 2018/19. tanév I. félévére 2018. augusztus 24. 06:00 - 2018. szeptember 1. 23:55
Tantárgyválasztás a 2018/19. tanév I. félévére 2018. augusztus 27. - 2018. szeptember 1.
Szenátusi ülés 2018. augusztus 27. 16:00 - 18:00
Balektábor 2018 2018. augusztus 28. 08:00 - 2018. szeptember 2. 06:00
SZE Gólyahét 2018 2018. augusztus 29. 08:00 - 2018. szeptember 2. 02:00
Beiratkozás nappali tagozatos hallgatók számára 2018. szeptember 2. 00:00 - 01:00

Térkép