Jogász 2.évfolyam

Szépvölgyi Enikő vagyok, másodéves jogász szakos hallgató. A Hallgatói Önkormányzathoz 2016 februárjában csatlakoztam. A Batthyány Lajos Szakkollégium tagjaként, valamint a Jogtörténeti Tanszék demonstrátoraként szereztem már tapasztalatokat, melyek hasznosak lehetnek a hallgató-oktató együttműködés során, valamint a hallgatói érdekek képviselete kapcsán. Remélem, be tudom teljesíteni az elvárásokat és hasznos tagja lehetek ennek a szorgalmas és gondoskodó közösségnek. 

Tisztelt Választási Bizottság!

Takó Dalma, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának másodéves, jogász szakos hallgatója vagyok. Szeretnék indulni a 2016-os Hallgatói Képviselő Választáson, s szeretnék megválasztott hallgatói képviselő lenni.

Jelentkezésem oka, hogy szeretném kivenni a részem az Egyetem közösségi életének szervezéséből. Továbbá úgy gondolom, nagyban hozzájárulna tapasztalataim gyarapodásához, ha kipróbálhatnám magam hallgatói képviselőként. Barátságos, szorgalmas, nyitott és társaságkedvelő lánynak tartom magam, így véleményem szerint jól megállnám a helyem hallgatói képviselőként.

Bízom benne, hogy jelentkezésemet érdemesnek találják arra, hogy induljak a Hallgatói Képviselő Választáson.

Tisztelettel:

Takó Dalma

AKIK

Az Alumni, Karrier és Információs Központ

Hétfőtől Csütörtökig 08:00 és 16:00 óra,
Pénteken 08:00 és 14:00 óra között

érhető el az érdeklődők számára.

A Központban hallgatói ügyintézésre, karrier és öregdiák tevékenységekre, valamint egyéb szolgáltatások igénybevételére is lehetőség van.

További információk

Elérhetőség

Cím: Multifunkciós Épület, 9026 Győr Egyetem tér 1.
Tel: +36 (96) 503-440
E-mail: hok@sze.hu

Térkép

Alkotóhét 2017. szeptember 25. - 2017. szeptember 29.
Szakirányválasztás 2017. szeptember 25. - 2017. szeptember 29.
Szenátusi ülés 2017. szeptember 25. 14:00 - 16:00
HÉHA - Luther és az angol reformáció 2017. szeptember 25. 18:00 - 19:00
Véradás 2017. szeptember 28. 10:00 - 15:00