Bemutatkozás - Környzetgazdálkodási mérnök szak

1.évfolyam

2.évfolyam

3.évfolyam

1.évfolyam

Hermán Zsolt, környezetgazdálkodási agrármérnöki BSc képzésen részt vevő első éves hallgató vagyok. Szeretnék indulni az idei hallgatói képviselői választásokon. Az elmúlt időszakban, aktívan részt vettem a Hallgatói Önkormányzat munkájában, és a továbbiakban is szándékozom munkámmal elősegíteni a szervezetet. Szeretnék egyetemünk ügyeinek lebonyolításában segíteni, és hallgatóink közösségi életet színesíteni különböző rendezvények megszervezésével.

 

Varju Bianka, környezetgazdálkodási agrármérnöki BSc szakon tanulok. 1. évfolyamos hallgatóként szeretnék indulni a a hallgatói képviselő választásokon. Eddig még nem tevékenykedtem a HÖK-ben, de szeretném magam ezen a területen is kipróbálni. Úgy érzem segíthetek  az egyetem hallgatói életének. Remélem munkám a jövőben eredményes lesz.

 
 

2.évfolyam

 
 

3.évfolyam

 

AKIK

Az Alumni, Karrier és Információs Központ

Hétfőtől Csütörtökig 08:00 és 16:00 óra,
Pénteken 08:00 és 14:00 óra között

érhető el az érdeklődők számára.

A Központban hallgatói ügyintézésre, karrier és öregdiák tevékenységekre, valamint egyéb szolgáltatások igénybevételére is lehetőség van.

További információk

Elérhetőség

Cím: Multifunkciós Épület, 9026 Győr Egyetem tér 1.
Tel: +36 (96) 503-440
E-mail: hok@sze.hu

Térkép

Munkaszüneti nap 2017. október 23.
Elektronikus ZH nap 2017. október 25.
Városi Gyásznap 2017. október 26.
Levelezős konzultációs hétvége 2017. október 27. - 2017. október 28.