Bemutatkozás - Környezetmérnök szak

1.évfolyam

2.évfolyam

3.évfolyam

1.évfolyam

 

2.évfolyam

 

Hartal Eszter vagyok másodéves környezetmérnök hallgató. 2016-tól kezdve vagyok tagja a Hallgatói Önkormányzatnak. Már a korábbi évekből van tapasztalatom ilyen téren, mert az előző iskolámban is tagja voltam a diákönkormányzatnak, volt szerencsém diákparlamenti gyűlésen is részt venni.

Az eddigi félévekben már megbízott és megválasztott képviselőként is részt vehettem, a Hallgatói Önkormányzat tevékenységében, és a jövő évtől kezdve is megválasztott képviselőként szeretném a részemet kivenni a munkából.

Továbbiakban is a célom ezzel a pozícióval, hogy tájékoztassam a társaimat az eseményekről, illetve segítségükre legyek minden felmerülő probléma megoldásában.

 
 

3.évfolyam

 
 

Mátéfi Vivien

Sziasztok!

Harmadéves, környezetmérnök szakos hallgató vagyok. 

A tavalyi évben az évfolyamon én lettem a Hallgatói Önkormányzat megválasztott tagja.

Úgy érzem, minden rám eső feladatot lelkiismeretesen elvégeztem, mindig legjobb tudásom szerint cselekedtem. 

Szeretném idén is betölteni ezt a posztot.

 

AKIK

Az Alumni, Karrier és Információs Központ

Hétfőtől Csütörtökig 08:00 és 16:00 óra,
Pénteken 08:00 és 14:00 óra között

érhető el az érdeklődők számára.

A Központban hallgatói ügyintézésre, karrier és öregdiák tevékenységekre, valamint egyéb szolgáltatások igénybevételére is lehetőség van.

További információk

Elérhetőség

Cím: Multifunkciós Épület, 9026 Győr Egyetem tér 1.
Tel: +36 (96) 503-440
E-mail: hok@sze.hu

Térkép

Mikulásnap 2017. december 12.
Nyugdíjas Egyetem Mosonmagyaróvár (4. előadás) 2017. december 14. 16:00 - 18:00
Téli ünnepi nyitvatartási rend 2017. december 23. - 2018. január 1.