Egészségügyi szervező Bsc 2.évfolyam

Bemutatkozás

Kónyi Annamária másodéves egészségügyi szervező szakos hallgató vagyok . 2014 szeptembere óta tevékenykedem a HÖK-be mint megbízott hallgatói képviselő. Véleményem szerint jó csapatjátékos vagyok, könnyen tudok alkalmazkodni másokhoz, ezenkívül a rám kiszabott feladatot mindig legjobb tudásom szerint próbálom teljesíteni. Szeretném továbbra is a hallgatók érdekeit képviselni és továbbra is aktívan részt venni a HÖK ügyeiben.

Sziasztok!

 

Somlai Zsanett, másodéves egészségügyi szervező szakos hallgató vagyok, társadalombiztosítás szakirányon. Egy kis bakonyi településről jöttem, Dudarról. jelenleg Győrben lakom, albérletben. Nyitott vagyok az új ötletekre, szeretek csapatban dolgozni és jó a problémamegoldó képességem.

Gimnáziumban aktívan tevékenykedtem a DÖK-ben és ezt a tevékenységet egyetemi éveim alatt is folytatni szerettem volna. Első egyetemi évem szeptemberében megbízott tagja lettem a PLI HÖK-nek, 2015 márciusában pedig megválasztott tagként folytathattam a munkát, melyet ezúton is köszönök! Remélem ebben az évben is segítetek, hogy segíthessek nektek és minél több hasznos információval minél rövidebb időn belül tudjalak titeket ellátni! 

AKIK

Az Alumni, Karrier és Információs Központ

Hétfőtől Csütörtökig 08:00 és 16:00 óra,
Pénteken 08:00 és 14:00 óra között

érhető el az érdeklődők számára.

A Központban hallgatói ügyintézésre, karrier és öregdiák tevékenységekre, valamint egyéb szolgáltatások igénybevételére is lehetőség van.

További információk

Elérhetőség

Cím: Multifunkciós Épület, 9026 Győr Egyetem tér 1.
Tel: +36 (96) 503-440
E-mail: hok@sze.hu

Térkép

Nyugdíjas Találkozó 2017. november 21. 15:00 - 20:00
Levelezős konzultációs hétvége 2017. november 24. - 2017. november 25.