Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar - Közlekedésmérnök képviselőjelöltek

Kép Bemutatkozás
 

Kanizsai Máté (II. évfolyam)

Kanizsai Máté vagyok, közlekedésmérnök hallgató. Egyszer egy vonat vécéjében elolvastam egy matricát, ami megvilágosodást hozott. A matricán ennyi állt: „Kérjük, úgy hagyja itt ezt a helyet, ahogy ön is találni szeretné.” Rájöttem, hogy én ezért szeretnék dolgozni. Munkámmal egy olyan közösség létrehozásáért szeretnék dolgozni, amibe résztvevőként is jó tartozni, nem csak szervezőként.

 

Kovács Gergő (II. évfolyam)

Kovács Gergő vagyok, másodéves közlekedésmérnök hallgató. A szakmai érdeklődésemből adódóan szeretek utazni és a dolgokat rendszerben szemlélni. Az utazást fontosnak tartom a világunk megismeréséhez, mely során rengeteg érdekes dologgal találkozhat az ember, melyekből tanulhat. Ha egy olyan összefüggő rendszer, mint a Hallgatói Önkormányzat megválasztott hallgatói képviselője leszek, akkor minden tapasztalatommal és tudásommal azon fogok dolgozni, hogy egy jobb környezetet teremtsek számotokra, amit a rám bízott feladatok ellátásával és az azokért való felelősséggel személyesen biztosítok. Szavazz rám! :)

 

Palicska Ádám (II. évfolyam)

Palicska Ádám vagyok, másodéves közlekedés mérnök hallgató.

A hobbimnak mondanám, bár sokkal több annál, hogy cserkészkedek már több mint 10 éve. (a magyarországi cserkészet teljesen eltér a jobban ismert amerikai cserkészettől, sokkal ”több” és jobb annál J) A cserkészeten belül őrsvezető vagyok, ami annyit takar, hogy van egy 10 fős 8

.-os fiúkból álló őrsöm, akikkel sokat kell foglalkozni. Emiatt is és, és alapvetően azért is, mert vezető vagyok, elég sok felelősség és szervezés van jelen az életemben.

Azért szeretnék tehát újra megválasztott HÖK-ös lenni, mert szeretek szervezni és az így rám háruló felelősséggel is megbirkózok.

Ebből kifolyólag tehát, nem pazarolnám el a szavazatomat, amit így kapnék. J

 

Szalatnai Balázs (III. évfolyam)

Szalatnai Balázs vagyok harmadéves közlekedésmérnök alapszakos hallgató. 2015 szeptembere óta tagja vagyok a Hallgatói Önkormányzatnak, ahol szívesen vettem részt a különböző hallgatókért végezett tevékenységekben és igyekeztem mindig a hallgatótársaim rendelkezésére állni. Ahhoz, hogy folytathassam a megkezdett munkámat, szeretnélek megkérni Titeket, hogy gyertek el a szavazásra és szavazzatok rám!

Elérhetőség

Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. - Mutifunkciós Épület EHÖK iroda

E-mail: hok@sze.hu

EHÖK elérhetőségek 

Facebook oldal

Kisház - ÚT 106 (AKIK)

Hallgatói Információs és Szolgáltató Központ

Nyáron ZÁRVA!
Újra nyitás: augusztus 29.-től!
Nyitvatartás:

Hétfő - Péntek: 09:00 - 14:00*
*ebédszünetben zárva: 12:00-12:30

Szolgatáltatások:

  • információ nyújtás: pályázatokról, támogatásokról
  • diákhitel ügyintézés
  • vonatjegy, vasúti bérlet árusítás
  • GyőrBike ügyintézés
  • Nyomtatás, fénymásolás, scannelés
  • Sportpártolói
  • stb.

További információk

Tanulmányi Osztály fogadási idő

A Központi Tanulmányi Osztályon és a kihelyezett Tanulmányi Osztályokon (AK, MÉK)

 az alábbi fogadási idő érvényes:

2018. augusztus 09-én az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetel.

TO.SZE.HU

Ügyeleti rend: 2018.07.31.-08.17. között csak a
Központi Tanulmányi Osztály tart ügyeletet,
a többi épület zárva lesz.

kedd 08:00 - 12:00
szerda 08:00 - 12:00
csütörtök 08:00 - 12:00

HÖK Események

Munkaszüneti nap 2018. augusztus 20.
Bejelentkezés a 2018/19. tanév I. félévére 2018. augusztus 24. 06:00 - 2018. szeptember 1. 23:55
Tantárgyválasztás a 2018/19. tanév I. félévére 2018. augusztus 27. - 2018. szeptember 1.
Szenátusi ülés 2018. augusztus 27. 16:00 - 18:00
Balektábor 2018 2018. augusztus 28. 08:00 - 2018. szeptember 2. 06:00
SZE Gólyahét 2018 2018. augusztus 29. 08:00 - 2018. szeptember 2. 02:00
Beiratkozás nappali tagozatos hallgatók számára 2018. szeptember 2. 00:00 - 01:00

Térkép