Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar - Jogász képviselőjelöltek

Kép Bemutatkozás
 

Fábián Balázs (I. évfolyam)

19 éves hallgatója vagyok a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának. Sopronban születtem, itt végeztem el alapfokú tanulmányaimat: 2005 szeptemberétől a soproni Gárdonyi Géza Általános Iskolában, majd ezt követően 2013-tól a (szintén soproni) Berzsenyi Dániel Líceum és Gimnázium tanulója voltam.

Sokat gondolkoztam, hogy miért lennék alkalmas arra, hogy belépjek a Hallgatói Önkormányzatba, de legfőképp talán azért, mert szeretek közösségben tevékenykedni, szórakozni, munkálkodni, egyszóval közösségben élni, mindemellett pedig szeretném képviselni a szakon tanuló hallgatókat.

Középiskola második és harmadik évében tagja voltam a diákönkormányzatnak, ami természetesen egy kisebb szervezet volt, mint a Hallgatói Önkormányzat. Itt nagyon szerettem lenni, hiszen meg volt a kellő elszántságom, tenni akarásom és elvégre egy remek csapatban dolgozhattam. Egy olyan csapatban, mely összetartó volt, mindent meg tudtunk beszélni egymással, egymás között.

 

Szabó Tamás (I. évfolyam)

Szabó Tamás vagyok, első éves jogász hallgató. Lakhelyem Kaposvár, így a K1-es kollégiumban élek Győrben. Már a Gólyahét után csatlakoztam a DFK HÖK-be mivel megtetszett a közösség, a munkálkodás az egyetemért, a hallgatókért. Mivel fontos a szakmai fejlődés, a tanulmányok számomra így tagsággal rendelkezem az ELSA Hungary győri szervezetében, illetve a Batthyány Lajos Szakkollégiumban is. Úgy gondolom ezekben a szervezetekben (is) kiteljesedhetek tanulmányilag. Szeretem a társaságot, a közösséget az embereket, csapatban érzem jól magam. Több évet magas szinten röplabdáztam, azonban az élet úgy hozta, hogy Győrben már nem tudok. Mindazonáltal imádom a sportokat, szabadidőmben az első dolgom pattogtatni a labdát. Minden eseményen igyekszem ott lenni, legyen az bármilyen jellegű. Bár ez néha a reggeli előadás rovására megy. Azonban mégsem hanyagolom el a tanulmányaimat sem. Az esetleges megválasztásom után pedig még több embert ismerhetek meg és építhetem a kapcsolatokat számos körben tovább.

 

Gábriel Zoltán (II. évfolyam)

Bár az anyakönyvi kivonatomban a Gábriel Zoltán János név szerepel, a legtöbben mégis Csucsuként ismerhettek. Másodéves joghallgató vagyok, fél éve léptem be a Hallgatói Önkormányzat kötelékébe. Azért erre a szervezetre esett a választásom, mert sem egy sárkányhajó kormányzásához, sem pedig betonból kenuépítéshez nincs meg a megfelelő fizikumom. A Német- római Birodalom többszöri, virtuális egyesítése során megtanultam, hogy milyen fontos a csapatmunka és a megbízhatóság, igyekszem én is ezek szerint az értékek szerint működni a HÖK-ben. Az eddigi önkormányzati tevékenységem során a Kreditátviteli Bizottság munkájában vettem részt, ezért ebben a kérdéskörben szívesen segítek bárkinek eligazodni, de bármilyen egyéb témakörben is igyekszem mindenkinek a rendelkezésére állni. Keressetek bizalommal!

 

Szépvölgyi Enikő (IV. évfolyam)

Takó Dalma, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának negyedéves, jogász szakos hallgatója vagyok. Szeretnék indulni a 2018-as Hallgatói Képviselő Választáson, és szeretnék megválasztott hallgatói képviselő lenni.

Az előző két évben már betöltöttem ezt a tisztséget és rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb ennek köszönhetően. Szeretném továbbra is kivenni a részem az Egyetem közösségi életének szervezéséből. Az előző években is nagyon élveztem, hogy segíthetek a többi hallgatónak, így ezt a jövőben is szeretném folytatni. Barátságos, szorgalmas, nyitott és társaságkedvelő lánynak tartom magam, így véleményem szerint jól megállnám a helyem hallgatói képviselőként.

 

Takó Dalma (IV. évfolyam)

Takó Dalma, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának negyedéves, jogász szakos hallgatója vagyok. Szeretnék indulni a 2018-as Hallgatói Képviselő Választáson, és szeretnék megválasztott hallgatói képviselő lenni.

Az előző két évben már betöltöttem ezt a tisztséget és rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb ennek köszönhetően. Szeretném továbbra is kivenni a részem az Egyetem közösségi életének szervezéséből. Az előző években is nagyon élveztem, hogy segíthetek a többi hallgatónak, így ezt a jövőben is szeretném folytatni. Barátságos, szorgalmas, nyitott és társaságkedvelő lánynak tartom magam, így véleményem szerint jól megállnám a helyem hallgatói képviselőként.

Elérhetőség

Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. - Mutifunkciós Épület EHÖK iroda

E-mail: hok@sze.hu

EHÖK elérhetőségek 

Facebook oldal

Kisház - ÚT 106 (AKIK)

Hallgatói Információs és Szolgáltató Központ

Nyáron ZÁRVA!
Újra nyitás: augusztus 29.-től!
Nyitvatartás:

Hétfő - Péntek: 09:00 - 14:00*
*ebédszünetben zárva: 12:00-12:30

Szolgatáltatások:

  • információ nyújtás: pályázatokról, támogatásokról
  • diákhitel ügyintézés
  • vonatjegy, vasúti bérlet árusítás
  • GyőrBike ügyintézés
  • Nyomtatás, fénymásolás, scannelés
  • Sportpártolói
  • stb.

További információk

Tanulmányi Osztály fogadási idő

A Központi Tanulmányi Osztályon és a kihelyezett Tanulmányi Osztályokon (AK, MÉK)

 az alábbi fogadási idő érvényes:

2018. augusztus 09-én az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetel.

TO.SZE.HU

Ügyeleti rend: 2018.07.31.-08.17. között csak a
Központi Tanulmányi Osztály tart ügyeletet,
a többi épület zárva lesz.

kedd 08:00 - 12:00
szerda 08:00 - 12:00
csütörtök 08:00 - 12:00

HÖK Események

Munkaszüneti nap 2018. augusztus 20.
Bejelentkezés a 2018/19. tanév I. félévére 2018. augusztus 24. 06:00 - 2018. szeptember 1. 23:55
Tantárgyválasztás a 2018/19. tanév I. félévére 2018. augusztus 27. - 2018. szeptember 1.
Szenátusi ülés 2018. augusztus 27. 16:00 - 18:00
Balektábor 2018 2018. augusztus 28. 08:00 - 2018. szeptember 2. 06:00
SZE Gólyahét 2018 2018. augusztus 29. 08:00 - 2018. szeptember 2. 02:00
Beiratkozás nappali tagozatos hallgatók számára 2018. szeptember 2. 00:00 - 01:00

Térkép