Ápolás és betegellátás 3.évfolyam

Sziasztok!

Farkas Henrietta vagyok, harmadéves Ápolás és betegellátás-szülésznő szakos hallgató. Az egyetemi éveim alatt két fő célom van.

Az egyik, hogy kemény munkával és tanulással egy szép napon diplomát tarthassak a kezembe. A másik pedig, hogy tanulás mellett megpróbálok minél aktívabb lenni az egyetemi közéletben. Eredményesen szeretném képviselni a szakomat, a hallgatók érdekeit szem előtt tartva.

Szeretnék mindenkit arra kérni, hogy idén tavasszal keresse fel a PLI-s urnánkat és vegyen részt a testületünk megválasztásában! Szavazataitokat előre is köszönöm! 

Név: Lengyel Judit

Lakcím: 9086 Töltéstava, Széchenyi u. 38.

Telefonszám: +36704279011

E-mail: lengyel.judit93@gmail.com

Tisztelt Hallgatói Önkormányzat!

Ezúton szeretnék jelentkezni a Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézetének Intézeti – Ápolás és betegellátás hallgatói képviselői posztjára.

Most harmad éves ápolás és betegellátás szakos hallgatóként érzek magamban akkora motivációt és kitartást, hogy egy ebbe a fajta munkába belevágjak ismét. Az egyetemen sok tapasztalatot gyűjtöttem az eddig eltelt idő alatt, benne voltam a PLIcsinta rekordkísérlet csapatában, részt vettem a Nyitott kapukon, több előadást valamint rendezvényt látogattam a félévek során, valamint AKIK tag is vagyok immáron két éve.

 

Úgy érzem, alkalmas vagyok arra, hogy egy ilyen feladattal megbirkózzak, mert megvan bennem minden, ami ehhez a tevékenységhez kell, tenni akarás, a lelkesedés a közös célok iránt, és a kitartás ezek megvalósításához.

 

A legfőbb erőségem, hogy könnyen feloldódok bármilyen társaságban, szívesen kommunikálok az emberekkel és szeretek társasági életet élni, valamint könnyen és gyorsan teremtek kapcsolatot új emberekkel.

 

Remélem meggyőző volt a bemutatkozásom, és felkeltettem az érdeklődést irányomba. Szeretném a Széchenyi István Egyetemet tevékenységemmel még büszkébbé tenni.

 

 

Üdvözlettel:

Lengyel Judit

 

 

 

Győr, 2016. március 25.

 

AKIK

Az Alumni, Karrier és Információs Központ

Hétfőtől Csütörtökig 08:00 és 16:00 óra,
Pénteken 08:00 és 14:00 óra között

érhető el az érdeklődők számára.

A Központban hallgatói ügyintézésre, karrier és öregdiák tevékenységekre, valamint egyéb szolgáltatások igénybevételére is lehetőség van.

További információk

Elérhetőség

Cím: Multifunkciós Épület, 9026 Győr Egyetem tér 1.
Tel: +36 (96) 503-440
E-mail: hok@sze.hu

Térkép

Mikulásnap 2017. december 12.
Nyugdíjas Egyetem Mosonmagyaróvár (4. előadás) 2017. december 14. 16:00 - 18:00
Téli ünnepi nyitvatartási rend 2017. december 23. - 2018. január 1.