Apáczai Csere János Kar - Nemzetközi tanulmányok képviselőjelöltek

Kép Bemutatkozás

Bene Márkó József (I. évfolyam)

A nevem Bene Márkó József, 1998-ban születtem Győrben és jelenleg is itt lakom. Tavalyi év szeptemberében kezdtem tanulmányaimat Nemzetközi Tanulmányok szakon az Apáczai Csere János karon a Széchenyi István Egyetemen. Az első tapasztalataim az Egyetemmel kapcsolatban nagyon jók voltak. Részt vettem az augusztusban megrendezésre került gólyahéten, ahol megismerhettem a leendő szaktársaimat és egy kiváló hangulatú hetet tölthettünk együtt.

A rengeteg program mellett azt is észrevettem, hogy nagy részben az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat áll a különböző események, játékok, koncertek megrendezésének hátterében. Azonnal éreztem, hogy én is ennek a remek közösségnek a tagja akarok lenni. Így miután a gólyahéten ismertették velünk a HÖK belépésébe való szabályokat, megírtam az önéletrajzot és motivációs levelet s azonnal jelentkeztem. Mivel a régebbi Középiskolámban 3 éven keresztül a Diákönkormányzati Elnök posztját töltöttem be, nagyon jól tudtam, hogy mit is jelent belépni és tevékenykedni egy ilyen fajta Önkormányzatba.

Miután felvettek az AK HÖK-be örömmel vettem észre, hogy nagyon hasonlít a DÖK felépítésére és működési folyamatára. Mióta itt tevékenykedem, úgy érzem nagyon sokat fejlődtem és már rengeteg közös program szervezésén vagyunk túl.

Alapvetően egy olyan személyiség vagyok, aki szeret társaságban lenni, csoportban dolgozni és tenni a közösségért. Ez volt az egyik legnagyobb indok, amikor több éve ezelőtt belekezdtem különböző Önkormányzatokba tevékenykedni. Proaktív hozzállásommal minidig igyekszem segíteni a csoport munkáját és minden eseményhez a lehető legtöbbet hozzátenni. Könnyen kötök új barátságokat, ismeretségeket nyitott jellememnek köszönhetően.

Hallgatói Képviselőnek megválasztásom esetén még inkább hozzá tudnék járulni az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat munkájához, szavazati jogommal és egyéb kiszélesített hatáskörökkel biztosítani a gördülékeny együttműködést.

OTHV kérdőívek

Elérhetőség

Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. - Mutifunkciós Épület EHÖK iroda

E-mail: hok@sze.hu

EHÖK elérhetőségek 

Facebook oldal

HÖK Események

57. IALB Nemzetközi Konferencia 2018. június 17. 00:00 - 2018. június 21. 23:00
Nyári záróvizsga időszak 2018. június 20. 00:00 - 2018. június 29. 01:00
Diplomaátadó ünnepély-MUK 2018. június 23. 14:00 - 16:00
Szenátusi ülés 2018. június 25. 14:00 - 16:00
Diplomaátadó ünnepély-MÉK 2018. június 29.
Vizsgaidőszak vége 2018. június 30.
Diplomaátadó ünnepély-DFK 2018. június 30. 10:00 - 16:00
Diplomaátadó ünnepély-ESK 2018. június 30. 15:00 - 17:00
Méltányossági vizsgák 2018. július 4. 00:00 - 2018. július 7. 01:00
Diplomaátadó ünnepély-AK 2018. július 6. 10:00 - 14:00

Kisház - ÚT 106 (AKIK)

Hallgatói Információs és Szolgáltató Központ

Nyitvatartás:
Hétfő - Péntek: 09:00 - 14:00*
*ebédszünetben zárva: 12:00-12:30

Szolgatáltatások:

  • információ nyújtás: pályázatokról, támogatásokról
  • diákhitel ügyintézés
  • vonatjegy, vasúti bérlet árusítás
  • GyőrBike ügyintézés
  • Nyomtatás, fénymásolás, scannelés
  • Sportpártolói
  • stb.

További információk

Tanulmányi Osztály fogadási idő

A Központi Tanulmányi Osztályon és a kihelyezett Tanulmányi Osztályokon (AK, MÉK)

 az alábbi fogadási idő érvényes:

TO.SZE.HU

Ügyfélfogadás

2018. június 01.-29.

kedd 09:00 - 10:00
szerda 09:00 - 10:00
  13:00 - 14:00
csütörtök

13:00 - 14:00

Kizárólag Levelező és Távoktatásos hallgatók számára
2018. június 1., 8., 15., 22., 29., péntek 13:00 - 15:00
telefonos ügyfélfogadás

13:00 - 15:00 kedd

08:00 - 10:00 csütörtök

Térkép